Agyam: Írjál már!

Én: De mirőőől? Nem történik velem semmi.

Agyam: Bármiről, mindenről és semmiről. Írj a kislányról.

Én: Óó, tényleg, a kislány. De az nem is igazán kerek történet.

Agyam: Nem baj, új kezdetnek jó lesz.

Reggel háromnegyed nyolc, a metró felé menet. Anyuka sétál kézenfogva a kislányával, óvodába tarthatnak. A munkába siető emberek között szinte lassított felvételnek tűnnek. Már éppen nyűgösködnék, hogy mit tartják itt fel az embereket, amikor meghallom a kislányt.

Pegazusosat! – mondja mély meggyőződéssel és én elvigyorgom magam miközben kikerülöm őket. Bravo, kislány! Az unikornisok korában pegazusosra vágyni igazi lázadó lélekre vall. –De nem volt pegazusos. –magyarázza türelmesen az anyukája. – Akkor szivárványosat. – válaszol a kislány velem lehet alkudni hangon.

Továbbra is vigyorogva lehagyom őket és alászállok a metróba, egykedvű tömeg, nekem feszülő nagykabátos testek. Nem baj, mind a blogomban végzitek majd. :)