A fertőtlenítőszag szinte mellbevág, ahogy belépek a párás medencetérbe. A vízben már javában szelik a habokat a sporttársak, ide nem lehet elég korán érkezni. Szótlanul biccentünk az ismerős arcokkal, aztán felcuppantom az úszósapkát és én is elkezdem úszni az adagomat. A hallgatólagos uszodai etikett diktálja a szabályokat. Amíg van üres pálya, addig üres pályát válasszon az újonann érkező. Ha osztozni kell, akkor ketten még megfelezik a sávot, de hárman már köröznek. A hangoskodást és a fröcskölő úszástechnikákat lehetőleg kerüljük.

A víz eleinte hideg, de aztán belemelegszem. A táv hosszával egyenesen arányosan viszont mintha egyre sűrűbb lenne. Úszás közben azzal szórakozom, hogy próbálom kitalálni, kik a társaim. Nehéz dolog, mert fürdőruhában és úszósapkában nem sok támpont marad. A fejemben sportriporterre váltok és neveket is költök nekik.

Az egyes pályán Lajos bá, a téli szezon után még nem a legjobb formáját hozza. 60 év körüli, bizonyára nyugdíjas és jól főz a felesége. Hiába, az a pár kiló plusz hastájékon meglátszik úszóstílusán is, sokszor meg is áll.

Kettes pályán Klárika, 55 körüli, szőke tupírja a vízben is tart, úszósapka helyett egyedi módon egy átlátszó zuhanysapkával védi a frizurát. Kiváló fittségnek örvend és sminktetoválásainak köszönhetően a medencében is mindig remekül fest. Vele osztozom a pályán, hozzá képest ázott ürge vagyok.

Hármas pályán Attila és Bandi bácsi. Utóbbi Klárika férje, 75 körüli, szárazföldön bottal közlekedik, de a vízben igazi fenegyerek, egyenletes tempóban, megállás nélkül tolja a hosszokat. Attila 45 lehet, napbarnított, kopasz, valamiért elváltnak gondolom. Még nem láttam szárazföldön, már úszik mikor érkezem és még úszik, mire én végzek. Bandi bácsival szívélyes viszonyt ápolnak és úgy általában tök jól elvannak a hármas pályán.

A négyes pályán Adrienn, 30 körüli, intenzíven úszik, hatalmas tempókkal és nagy levegőkkel. Multinál dolgozhat. Mellette a rózsaszín hölgy, pink fürdőruha, sapka és szemüveg. Még a vizespalackja is rózsaszín, ami a medence partján figyel. Jóval lassabban halad, mint Adrienn, de nem tűnik úgy, hogy ez zavarná. Vagy bármi.

Végül ott van Peti az úszómester, frissdiplomás lehet. Ő ügyel a személyes biztonságunkra, bár általában feladata szerencsére kimerül abban, hogy figyelmezteti az érkezőket az úszósapka viselésére.

Mindenki a saját tempójában úszik, egész kis koreográfia, szótlan szinkronúszás. Lassan végzek, el is fáradok. Jövök máskor is.

Manuel elrendezte az ékszereket és a CD-ket a színes takarón, amíg a többiek beállították a hangosítást. A tollas fejdísz melegített kicsit, de azért még így is fázott a huzatos aluljáróban. Kezdhetnék már, még tanulnia kell este. Az orvosira járt, a betegek nagyon szerették a mosolygós fiút, mondogatták, hogy már a jelenléte is gyógyító. Az órák után indőnként beugrott a “bandába” a két ecuadori mellé dobolni és énekelni az apja kedvéért.

Édesapja még Peruban született és ösztöndíjasként érkezett Magyarországra. Itt ismerte meg Manuel édesanyját és összeházasodtak. Napközben építészmérnökként dolgozott, munka után hobbiból zenélt. Manuel gyanította, hogy a fellépések a honvágyát is csillapítják kicsit. A fiú már itt született, még kicsi volt, amikor egyszer hazalátogattak, a nagyszüleit is csak akkor látta. Nagyapja izgatottan magyarázott, mikor meglátta. Manuel nem értette, mit mondott, aztán lefordították neki, hogy kiköpött úgy néz ki, mint az ükapja, aki híres gyógyító volt, amolyan varázsló-féle. Feszélyezte a nagy család, a sok figyelem, mégis valahogy otthonosan érezte magát, ismerősnek tűntek a kis falu utcái és a hegyek.

Közben elkészültek és elkezdtek zenélni, szokásos dalok, megszokott sorrendben. Az emberek folytatták az útjukat az aluljáróban, mintha mi sem történt volna. Manuel úgysem bírta a sok figyelmet, de elrejtette őt a ruha és az arcfestés meg a fejdísz. Bármilyen elfoglalt volt, mindig vállalta a fellépést. A zenét ő is nagyon szerette kicsi kora óta. Volt benne valami ősi, ritmikus, mégis valami felemelő. A sípok fuffogó hangja összekapaszkodott és visszaverődött az aluljáróban, az ember libabőrös lett tőle. Egészen bele tudott feledkezni, olyankor szinte eltűnt a külvilág, a gyros-ossal, a járókelőkkel és a röplaposztogatókkal együtt. Perui látogatásának emlékeit látta és aztán megint ott volt teljesen éberen az aluljáróban. Látta a járókelőket, értette őket. Érzékelte az örömüket, a bánatukat, a vágyaikat, a reményeiket. Ahogy beléjük látott, szinte mindig reagáltak is. Volt, aki csak megtorpant és ránézett. Időnként megálltak és sírtak, örömükben vagy bánatukban. Volt már lánykérés is az orruk előtt. Aztán ott volt az a dolog az esővel. Csak mikor már harmadik alkalommal kellett zuhogó esőben hazacipelni a dobokat esett le neki. Apja meg is jegyezte, hogy nincs szerencséjük az idővel, amikor Manuel is zenél. Egyszer pedig, amikor Juli szakított vele, nagyon maga alatt volt, az összes fájdalmát és szomorúságát elénekelte. Aztán esni kezdett és abba sem hagyta három napig. Ezekről a dolgokról senkinek sem beszélt. Csak időnként gondolkodott el rajta, hogy miért is szeretne az egyetem után genetikai kutatásokkal foglalkozni.

Piroska megigazította vállán a biopamut bevásárlószatyrot és a végigpásztázta a tömött metrókocsit. Megint nincs ülőhely, pedig kicsit nehéz a táska. Alig tud kapaszkodni az újrahasznosított papírból készült kávéspohárral a kezében. Belekortyolt a méltányos kereskedelmből származó híg kávéba, nem is annyira az íze miatt, már szinte meztelennek érezte magát pohár nélkül a kezében. Zavarta a sok ember, megpróbált a fülében szóló zenére koncentrálni inkább. Legalább jár a metró, és nem kell pótlóbusszal mennie, így is még kétszer át kell szállnia: villamosra, aztán buszra. Nemsokára vége a tavaszi szünetnek és még nem is volt a nagymamánál, olyan gyorsan elment ez a pár nap. Neki viszi a szatyor glutén-, laktóz- és cukormentes sütit meg a bio céklalevet. Jót fog tenni neki, sokat betegeskedett ezen a télen. Piroska bírta a nagyit, csak messze lakott, így ritkán találkoztak. A nagyi érti a trendeket. A slow foodot, a termelői piacot, a házi, adalékmentes termékeket. Oké, a glutént és a laktózt nem. De sosem dob ki semmit, nem pazarol, újrahasznosít, több nagyi kellene és talán a bolygó is megmenekülne. Közben odaér a házhoz, felgyalogol a másodikra. A lift is csak energiapazarlás és a lépcsőzés jót tesz az alaknak.

A lakás ajtaja résnyire nyitva. Piroska megrémül. Talán betörtek? Még jó, hogy harci jógára jár minden kedden és pénteken, meg tudja védeni magát, ha kell. Halkan belöki az ajtót, valaki van a konyhában, és az nem a nagymamája.

-Nagyi?

Nagymama előbukkan a nappaliból, az arcán őszinte öröm, hogy láthatja az unokáját.

-Drágám, de jó, hogy itt vagy! Kerülj beljebb és ismerd meg az új szomszédomat. Főiskolás, albérletben lakik itt.

Az új szomszéd széles mosollyal lép ki a konyhából, megvillannak kissé kiálló metszőfogai. Kezet nyújt.

-Szia, Piroska. Már sokat hallottam rólad. Kovács Farkas. Az új szomszéd.

Helyszíni szemle jegyzőkönyv

Helyszín: Jeruzsálem külterület

Időpont: 34. április 1., vasárnap

Helyszíni szemle tárgya:

Lakossági bejelentés alapján holttest eltűnése ügyében vonultunk ki.

Jelen vannak:

2 fő hatósági helyszínelő

Tanúk:

MM – az eltűnt barátnője

SP – az eltűnt barátja és tanítványa

Ismeretlen - az eltűnt tanítványa

Tényállás:

A tanúk elmondása szerint az áldozat csütörtök este 12 barátjával bort és kenyeret vacsorázott. A résztvevők listáját rögzítettük későbbi kihallgatás céljából. A csoport később egy nyilvános parkban beszélgetéssel és imádkozással töltötte az estét, ekkor került sor az eltűnt letartóztatására. Az eltűnt J.K. (született Betlehem, 0. december 25., anyja neve Sz. Mária) istenkáromlásért került a hatóság látókörébe. A nyomozást segítő személy a tanúvédelmi progamba való felvételét kérelmezte. A pénteki igazságügyi eljárást, majd a kivégzést követően az áldozat holttestét egy sziklával lezárható sírboltba temették.  Vasárnap kora reggel, amikor még sötét volt, MM, az áldozat barátnője, kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott SP-hez, az áldozat barátjához és a másik tanítványhoz, és szólt nekik. SP és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint SP, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később SP is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. A helyszín szennyeződésének lehetősége áll fenn.

Körülmények:

Az idő tiszta, a talaj száraz, a sír környékén lábnyomok nem láthatóak. A kő súlyának megbecslésére hatósági szakértő bevonásást kezdeményezzük. Láthatóan több ember kell a mozgatásához. A sírboltban a testet fedő gyolcs (1-es számú tárgyi bizonyíték iktatva) és az arcot fedő kendő összehajtva (2-es számú tárgyi bizonyíték iktatva) található. Egyéb bűnjelet nem találtunk. Ujjlenyomat nincs, a leplet DNS mintavétel után Torinóba továbbítottuk. Az idegenkezűség nem bizonyítható. A helyszíni szemle eredményét nyomozásra átadjuk, jelen jegyzőkönyvet archiválásra János evangéliumához csatoltuk.

- Gyere, Bobo!

Bobo úgy tesz, mintha nem hallaná. Tovább szimatol az iskola kerítésének tövében. Annyi izgalmas illat van és igyekeznie kell kihasználni a séta minden egyes értékes percét, mielőtt visszatérnek a lakótelepi kis lakásba. Így Bobo lemarad jó 100-150 métert és arról álmodozik, hogy egyedül van. Azt tehet, amit csak akar, bármelyik illatot követheti, bárhová eljuthat, ahová csak akar, neki aztán senkifia nem parancsol. 

Bobo yorkie, hosszú, ápolatlan szőrrel. Gazdája, a néni, magában csak így hívja, puszta szeretetből kutyakabátot is adott rá, micsoda égés. Bezzeg a szomszéd Beagle. Egy kedves fiatal párnál lakik, babájuk is van. Aszpikos kutyaeledelt kap minden nap, a szomszédban is érezni a szagát. Olyan nagyra van magával, nem is áll szóba a többi kutyával, embernek képzeli magát a kis hülye. Napi háromszor sétál, kutyanapközibe jár és hétvégén vidékre mennek. Kocsival! Bobo még sosem ült kocsiban. Amióta az eszét tudja a néninél lakik, a lakótelepi kis lakásban, a parkba járnak sétálni és a sarki boltba bevásárolni. Bobo olyan irigy a beagle-re, hogy időnként fel tudna robbanni. Meg is ugatja őket, akárhányszor találkoznak. Nincs igazság.

- Gyere már, Bobo!

Bobo felriad, és a néni után kocog. Megkordul a gyomra. Azért az utcai élet és a szabadság talán mégsem olyan vonzó. Vasárnap van, ilyenkor megkaphatja a csontot a húslevesből. Csirkefarhát, nem is rossz.

Agyam: Írjál már!

Én: De mirőőől? Nem történik velem semmi.

Agyam: Bármiről, mindenről és semmiről. Írj a kislányról.

Én: Óó, tényleg, a kislány. De az nem is igazán kerek történet.

Agyam: Nem baj, új kezdetnek jó lesz.

Reggel háromnegyed nyolc, a metró felé menet. Anyuka sétál kézenfogva a kislányával, óvodába tarthatnak. A munkába siető emberek között szinte lassított felvételnek tűnnek. Már éppen nyűgösködnék, hogy mit tartják itt fel az embereket, amikor meghallom a kislányt.

Pegazusosat! – mondja mély meggyőződéssel és én elvigyorgom magam miközben kikerülöm őket. Bravo, kislány! Az unikornisok korában pegazusosra vágyni igazi lázadó lélekre vall. –De nem volt pegazusos. –magyarázza türelmesen az anyukája. – Akkor szivárványosat. – válaszol a kislány velem lehet alkudni hangon.

Továbbra is vigyorogva lehagyom őket és alászállok a metróba, egykedvű tömeg, nekem feszülő nagykabátos testek. Nem baj, mind a blogomban végzitek majd. :)